Ferences öregdiák beszámolója

Szentföldi zarándoklaton vettek részt öregdiákjaink ferences szervezésben. Február 24 – március 3-ig vezette a zarándoklatot Vencel atya, aki a magyarországi ferences rendtartomány szentföldi megbízottja. Az ő feladata előmozdítani a Szentföld ügyét, és emellett zarándoklatszervezés is. Az egy hetes út résztvevői túlnyomó részt ferences kötődésűek, ferences atyákkal és közösségekkel ápolnak kapcsolatot.

A szűkös időkeret feszített programot kívánt meg. Célul tűztük ki, hogy azokat a legfontosabb helyeket látogassuk meg, ahol a mi Üdvözítőnk élt és működött. Február 24-én, vasárnap repítette a 47 főből álló zarándokcsoportot az El-Al izraeli légitársaság gépe Tel Avivba, ahol a repülőtéren várt bennünket az idegenvezetőnk, Bodrogi Zsuzsa, aki mindvégig velünk volt, és gondunkat viselte. Innét egy óra buszozás után már meg is pillantottuk Jeruzsálemet, a sok vallást és kultúrát magában foglaló szent várost.

Azt szokták mondani, hogy „ahol az ég és a föld összeér”. Este hat órakor szentmisén vettünk részt a Szentföldi Kusztódia központi kolostorában lévő Szent Üdvözítő Templomban (San Salvatore). Szállásunk a görög-katolikus zarándokházban (melkiták), illetve a ferences Casa Nova vendégházban volt. Mindkettő az óvárosban, öt percre helyezkedik el a Szentsírtól. Másnap reggel latin nyelvű ünnepi szentmisén vettünk részt a Szentsírnál, amit csekély várakozás után mindenki meglátogathatott belülről.

A nap folyamán az Utolsó Vacsora terme, Mária Elszenderülésének Temploma, a Siratófal, valamint a Szentsír Bazilikában lévő Golgota-sziklájának felkeresése került sorra. Délután ki-ki részt vett a négy órakor kezdődő latin nyelvű gyertyás körmeneten, szintén a Szentsír Bazilikában, amit a ferences atyák naponta végeznek. A keddi nap az Olajfák-hegye, valamint Ain Karem meglátogatásával telt. A Getszemáni-kertben, az Agónia Bazilikájában kilenc órakor kezdtük szentmisével, majd a kertben sétáló idős spanyol atya jóvoltából, az egész csoport bemehetett az évezredes olajfák közé, s megérinthette azokat az olajfákat, amelyek még Jézus idejéből valók.

Délután Ain Karem felé vettük útirányunkat, ahol Keresztelő Szent János születésének helye van. Innen nem messze található egy csodás remeteség, Szent János Pusztája, ahová a hagyomány szerint Keresztelő Szent János elrejtezett édesanyjával, amikor Heródes üldözte őt. Este az Izraeli múzeumban módunkban állt megtekinteni az ókori Jeruzsálemet ábrázoló makettet, valamint a Holt-tengeri tekercsek egy részét.

Február 27-én, szerdán utaztunk Betlehembe, a Születés Bazilikájába, ahol szintén szentmisével kezdtük. Majd a Születés Barlangja, valamint Szent Jeromos barlangja meglátogatása után az ottani ferences vendégház éttermében költöttük el ebédünket. Délután a Jeruzsálemtől egy órányi utazásra lévő Holt-tengerben mártóztunk meg Qumrán közelében. Útközben megcsodálhattuk a Júdeai-sivatagot, amit azokban a napokban színpompás virágmező borított.

Másnap, csütörtökön búcsút vettünk az aranyos Jeruzsálemtől, és Galilea felé indultunk. Utunk szintén a Júdeai-sivatagon át vezetett. Egy szép kilátóhelyről megcsodálhattuk madártávlatból a Wadi Qelt völgyében épült Szent György Kolostort. A kolostor alatt vezet, melyen minden bizonnyal Urunk Jézus Krisztus is járt Jerikóból Jeruzsálembe menet. Jerikóban elhaladtunk „Zakaus fügefája” mellett, majd rövid időre megpihentünk a „Megkísértés-hegyének” lábánál. Utunkat a Jordán folyó mentén folytattuk, mígnem két órányi buszozás után megérkeztünk a forgalmas Názáretbe.

Délután két órakor szentmisén vettünk részt az Angyali Üdvözlet Bazilikájában, és Urunk Megtestesülésének titkán elmélkedtünk. Felkerestük a Boldogságos Szűz, valamint Szent József házát is, melyek akkoriban barlanglakások voltak. Este felé még elmentünk a közeli Kánába, ahol a házastársak hálát adtak egymásért, és ismét kinyilvánították egymás iránti hűségüket. A következő, pénteki nap a Genezáreti-tó partján telt.

A Nyolc Boldogság-hegyén azon elmélkedtünk, hogy Jézus miként teljesíti be a Törvényt, és miként ad számunkra iránymutatást az ő követéséhez. Kafarnaumban szentmisén vettünk részt közvetlenül a tó partján a külön erre a célra kialakított helyen. Tabghában, a kenyérszaporítás helyén épült templomban elimádkoztuk az Úrangyalát, majd nem messze a tó partján egy „Szent Péter” nevű vendéglőben ebédre Péter-halat fogyasztottunk.

Kis pihenő után a Jordán folyó partján, Jézus megkeresztelkedésére emlékezve, mi is mindannyian megújítottuk keresztségi fogadalmunkat. A nap utolsó programja gyanánt felmentünk a Szineváltozás-hegyére, ahol a Törvényben, a Próféták által és személyesen Jézus Krisztusban megnyilatkozó isteni Igének azonosságáról elmélkedtünk. Zarándoklatunk utolsó napján, szombaton egy órányi utazás után Haifában, a Kármel-hegyén lévő Stella Maris Bazlilikában (Tengernek Csillaga) vettünk részt szentmisén. Ez után a nap utolsó programjaként elutaztunk Akkóba, az utolsó keresztes városba, ahol a ferences templomban felidéztük Assisi Szent Ferencnek a szultánnal való találkozását.

A szállásunkra való visszatérésünk után nem sok idő maradt pihenésre, hiszen a hét folyamán átélt zarándoklatunkról beszélgettünk egymás közt, és hajnali fél kettőkor el kellett induljunk a repülőtérre. Elmondhatjuk, hogy mindvégig érezhetően velünk volt Isten az ő kegyelmével, testvérekként adott minket egymásnak, és mindannyian ismeretekben, de főleg lelkiekben gyarapodva térhettünk vissza.

Köszönjük, Urunk!

Farkas Adrienne beszámolója

Vannak helyek, ahová nem érdemes egyedül menni, egész egyszerűen azért, mert helyismeret és speciális tudás nélkül az élmény elvész. Ilyen hely a Szentföld. Kell valaki, aki tudja, hogy mi dolga volt itt Istennek és kell valaki, aki megmutatja, hogy mi dolguk van itt most az embereknek.

Persze, én is keresni mentem oda. Tudni, hogy van. Tényleg van, úgy ahogyan azt kislány koromban gondoltam és úgy, ahogyan a hittanórákon tanultam. Találkozni azzal a Jézussal, aki ajándékot hozott, míg kicsi voltam és karjában vitt, mikor már nagy lettem és nem voltam képes egyedül tovább csinálni. De nem csak a szívemmel akartam érezni, hanem az értelmemmel tudni. Azért utaztam ferences zarándokként és nem turistaként Izraelbe, mert olyan vezetőre volt szükségem, aki minden kérdésemre választ tud adni. Aki ismeri a ferenceseket, tudja, hogy velük lenni jó, mert nevetni fogunk, örülni minden szépségnek, akkor is, ha az nem a mi hitünk szerint szép.

Assisi Szent Ferencre, és követőire bízta 800 évvel ezelőtt a Szentatya a legszentebb helyek őrzését, és a mi napig, megszakítás nélkül ez a rend képviseli meghatározó módon a nyugati kereszténységet Jézus szülőhelyén. Ha kell, az életüket adják a közel-kelet konfliktusokban, bár sietve jegyzem meg: a mai Izrael a turisták paradicsoma, a szent helyek környékén senkit sem fenyeget veszély, minden a látogatók kényelmét szolgálja, ne feledjük a turizmus az ország egyik legfontosabb bevételi forrása.

A zarándoklat vezetője P. Tóth Vencel a Magyarországi Ferences Rend szentföldi megbízottja volt, vagyis az a személy, aki a hazai testvérek és kinti Kusztódia, vagyis a szentföldi ferences Őrség között tartja a kapcsolatot, egyébként pedig tudós teológus. Vencel atya mellett velünk volt egy Izraelben élő magyar idegenvezető, Bodrogi Zsuzsa, aki keretbe foglalta a mi újszövetségi kötődésű világlátásunkat. Amit a mindennapokról és zsidó hagyományokról mesélt, egyszerre adott ószövetségi támaszt és modern perspektívát.

A Földön sehol nem ér össze úgy a múlt és a jövő és a föld és az ég mint itt, közhely, de így van. Azon a sziklán készült feláldozni Ábrahám, Izsákot, ahol az a Templom állt Jeruzsálemben, amiből mára csak a Siratófal maradt, és ahonnan Mohamed lova elrugaszkodott, hogy felugorjon az égbe. De miért jó éppen ferences zarándoknak lenni itt? Azért, mert mindenhova bejuthatunk, bár tudni kell, hogy a legszentebb helyek – például a Golgota sziklája, ahol a kereszt állott, vagy a Betlehemi Születés Barlang ortodox keresztény kézen vannak, pusztán ezért mert nagy Konstantin császár anyja, Szent Ilona azonosította őket 326-ban, és ő építette föléjük az első bazilikákat. Bár ezeket az épületeket többször átépítették, a bizánci hitű keresztények tulajdonában maradtak.

A Szent Sír Bazilikában minden nagy keresztény egyháznak ( a protestánsokat kivéve) van egy kis területe, a ferenceseké a Szent Sír környéke, az a hely, ahol, Jézus feltámadt – ez néhány méterre volt a keresztfától. Mindenkinek ajánlom, hogy az Izrael Múzeumban a Holt tengeri tekercsek mellett nézze meg a Jézus korabeli Jeruzsálem körülsétálható makettjét, egyből érteni fogja, hogy az Újszövetségben szereplő helyszínek hogyan helyezkedtek el. A Getsemáni-kert viszont teljesen a ferenceseké, aki velük jön, talán be is léphet a kétezer éves olajfák közé, ahol 51 éve szolgál egy ferences atya, aki hiába vár arra, hogy lesz, aki leváltja. Kevesen vannak, nincs utánpótlás. Ott jártunkkor éppen metszették azokat a fákat, amik látták Jézust vért verejtékezni, kaptunk néhány olajágat, ami hazahozhattunk.

Jó zarándoknak lenni itt azért is, mert hajnalban imádkozhatjuk végig a Via Dolorosát, amikor még nincs rajtunk kívül senki az utcákon, azért akinek van füle a halláshoz, érzékeli a gúnyolódók kacagását, a földre roskadó gyenge térdek ütődést és a keresztfa zuhanást, és érzi az iszonyatot, ami Mária szívébe hasított, mikor ezt látta. Ha az ember ferencesekkel megy, pirkadatkor a Szentsír mellett imádkozhat, és magában ujjonghat, hogy bár nem kérdezte senki, hogy akarja-e, de mégis, milyen jó, hogy kereszténynek született és van számára feltámadás.

Attól még, hogy az ember zarándok, megkóstolhatja a világ legjobb kávéját a jeruzsálemi zsidó negyedben, hajnalban, amikor még csak a kedves arab fiú boltja van nyitva, és még meleg a Hámán füle, a datolyakrémmel töltött aprósütemény. Táncolhat a bar-micvós fiúkat ünneplő dobosok féktelenül boldog zenéjére a Sion-kapunál, és megérezheti, hogy mennyire erős az az asszonyi energia, ami a Siratófal női oldalán gyűlik össze. Sok száz nő, a pici babától a töpörödött vénasszonyig. Együtt nevetnek, esznek, isznak, beszélgetnek, átkiabálnak férfiaknak, tepsistül adják át a süteményt, gyereket szoptatnak, öreget etetnek, imádkoznak, olvasgatnak. Erősek, mert együtt vannak, és itt van velük az Isten. Egy zarándok is idétlenkedhet a Holt-tengerben, amiben nem lehet úszni, mert kidob a sós víz, és az a jó, hogy van körülötte egy csomó jó keresztény, aki elvezeti a csaphoz, mikor nagy ésszel kinyitja a szemét, amit előzőleg bepakolt a sós iszappal.

El lehet menni a Genezáreti-tóhoz úgy is, hogy csak turisták vagyunk, de felkészülünk, hogy ez a Föld legalacsonyabban fekvő tava, és elgyönyörködünk a szépségén. De azért más, mikor azon a helyen hallgatunk szentmisét, ahol Jézus a nyolc boldogságról beszélt. Mindenhol, mediterrán virágok, a nap szikrázik a tó vizén, fodrozza a szél a hullámokat, kiugrik egy hal, siklik egy bárka, ha kilépne most belőle valaki és elindulna felém a vízen járva, azt mondanám, hát persze, tudom, hogy Te vagy az!

Betlehemben az ember sok mindnet megért, főleg azt, hogy semmi nem az, aminek mondják. A betlehemi barlang nem a számkivetettség helye, hanem a világ legbékésebb pontja, ahol védettségben, a fogadó zajos tömegétől távol, melegben, szeretetben születhetett meg a Megváltó. Akkor itt ért össze a föld és az ég.

Izrael sok. Zajos, élénk, nagyon konkrét, minden valóságos és megfogható. Ahhoz egy élet kell, hogy helyére kerüljön a zsidó negyedben tett időutazás, a sivatag virágzása, a beduin sátrak, a sivatagban, sós vízzel nevelt ültetvények, a Tábor hegyének időtlen ragyogása, a fordítva olvasandó szavak, a színek, a rángató arab kereskedőkezek. A humusz ínycsiklandozó lágysága és a gyerekkori emlékek, amik Názáretben szakadnak ki a tudattalanság homályából, a gépfegyveres rendőrök és Akkó férfias, keresztes világa.

Ferences zarándoklatok: http://www.szentfold.com

Farkas Adrienne