Ferences zarándoklat Jordániába 2018. március 20-24.

  1. Nap: Indulás Ferihegy 2 B terminálról Ryanair menetrendszerinti járattal reggel 7:05-kor. (Járatszám: FR7730)
    Érkezés 11:55-kor Amman nemzetközi repülőtérre.
    Buszos ismerkedő városnézés Ammanban, majd ezt követően Betániába utazunk. Betánia a Jordán-folyó partján az a hely, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust, ezután kezdte meg nyilvános tanító, gyógyító, és térítő tevékenységét. Ez a pont – a Jordán-folyó deltája, – a Földbolygó legmélyebb pontja, 400 méterrel a tengerszint alatt, itt éltek az esszénusok is.
    Szállás elfoglalása, vacsora a szálláshelyen, Ammanban.
  1. Nap:  Jerash, Gadara
    Jerash az újkőkor idejében már lakott terület volt. A magaslat, ahol Zeusz temploma épült már a vaskorban is kultikus célokat szolgált. Minden hódító nagyhatalom – Nagy Sándor veteránjai, a szeleukida király IV. Antiokhosz és a római birodalom is – fontos szerepet tulajdonított ennek a városnak.
    Umm Qais, ősi nevén Gadara, ebben a városban tette Jézus Krisztus az ördögök kiűzésének csodáját, miután a megszálló lelkek átköltöztek a disznócsordába és azok a hegy tetejéről a tó irányába rohanva a szakadékba vetették magukat. Erről a helyről egyedülálló kilátás nyílik a Genezáreti-tóra, a Golán-fennsík vonulatára és az ősi Magdalára, ahonnan Magdalai Mária is származik.
    Szállás elfoglalása, vacsora a szálláshelyen, Amman.
  1. Nap: Madaba, Nébó-hegy, KerakMadaba a zarándokok városa. A Szent György templomban, található a világ egyik legnagyobb mozaiktérképe. A Palesztinát bemutató kép a Földközi-tenger Libanon és a Nílus-delta között húzódó pontjától a Holt-tengerig elterülő hatalmas földrajzi régiót ábrázolja. A becslések szerint több mint kétmillió színes kőből rakták ki. A templom többszöri átépítésénél a képnek a jelentős része megrongálódott, de így is felbecsülhetetlen leletanyag, amelynek segítségével azonosítottak be a régészek több, már a feledés homályába merült szent helyet. Nébó-hegy, a biblia szerint, Isten parancsára, erre a hegyre ment fel Mózes, hogy halála előtt még megpillanthassa az Ígéret földjét. Az elmondások szerint a hegy tetején épült kápolna alatt temették el. Erről a helyről csodálatos kép tárul a zarándok szeme elé. Tiszta időben láthatjuk Jeruzsálemet, Jerikót, Kumránt, az alattunk elterülő Jordán-folyó deltáját és a Holt-tengert.
    Kerak a szentföld legjelentősebb keresztes vára, itt volt a Moabita királyság fővárosa. A bizánci birodalom alatt élte fénykorát, ekkor püspöki székhely is volt. Ezerméteres magasságából, tiszta időben csodálatos kilátás nyílik a Holt-tengerre.
    Szállás elfoglalása, vacsora a szálláshelyen Petrában.
  1. Nap: PetraPetra meglátogatása a jordániai utazás fénypontja!
    Mivel szállásuk helyben van, ezért elsőként kezdhetjük meg a kora reggeli órákban a világ nyolcadik csodájaként emlegetett város felfedezését! Az egész napot, erre a misztikus kutatásra szánjuk, mivel itt fogjuk tölteni a nap végeztével a következő éjszakánkat is. Ezért lehetőségünk adatik, hogy a legmagasabban lévő kilátópontokat is elérjük. A jó állóképességgel rendelkező társainkkal felmegyünk a Hór-hegy tetejére, Áron sírjához. Elsétálunk a szerzetesek lakhelyére és megtekintjük a legősibb áldozati oltárokat. Végighaladunk a Szik 1200 m hosszú sziklahasadékán, ami a városhoz vezető lélegzetelállítóan egyedi rejtett útvonal és a végén megcsodáljuk a Kincstárnak nevezett sziklába faragott templomot. Bemegyünk a világ legősibb kőbe faragott színházába, amely a rómaiak megérkezése előtt, szakrális feladatok elvégzésének közösségi színhelye volt. Megismerkedünk a világ legkülönlegesebb temetkezési szokásaival és közel kerülhetünk az ősi királysírokhoz.
  1. Nap: Reggeli után kora reggel indulás Amman nemzetközi repülőtérre. Hazautazás a Ryanair 11:55-kor induló menetrendszerinti járatával (járatszám: FR7731) Budapestre érkezés 14:35-kor.

 

Részvételi díj: 235.000 Ft/fő

A részvételi díj az alábbiakat tartalmazza:

A Ryanair menetrendszerinti járatán repülőjegy árát az illetékekkel, a fedélzetre felvihető 1 db kisméretű 10 kg-os bőröndöt (max.42*20*30 cm) és 1 db kézi kistáskát (max.40*20*25 cm), a szállást 2 ágyas szobákban reggeli+vacsorával 3*-os szállodákban, az ottani autóbusz-közlekedést, valamint az idegenvezetést.

Az összeg nem tartalmazza:

  1. Bizonyos helyi belépőket, parkolási díjat, valamint borravalókat. A részvételi díjon felül szükség lesz ezen helyi költségekre, amelynek összege 80 dollár.
  2. Vízum: 26.900 Ft/fő

Jelentkezés: +36 30 613 6098, commissariatus@gmail.com