Ferences zarándoklat Kréta szigetén Szent Pál és Szent Titusz nyomában – 2026. június 9-14. (6 nap/5 éjszaka)


Kréta szigete ősi keresztény gyökerekkel rendelkezik: Szent Pál apostol is érintette útja
során, és több kolostor ma is élő lelki központ. Kréta csendes, imádságra hívó helyszínein az ember közelebb kerülhet Istenhez, miközben a bizánci és korai keresztény emlékek gazdagítják a hit tapasztalatát. A sziget vendégszeretete, békéje és természeti szépsége különösen alkalmas a lelki megújulásra.
Tervezett program:

  1. nap – június 9.: Heraklion, Fodele – El Greco Múzeum, Gouverneto-kolostor, Hania
    Hajnali indulás Budapestről közvetlen járattal Heraklionba. Érkezést követően busszal utazás Haniába. Útközben megállunk Fodelében, és megtekintjük az El Greco Múzeumot. Ezt követően megtekintjük a Gouverneto-kolostort. Délután érkezés Haniába, szállás elfoglalása és szentmise a helyi plébániatemplomban. Szállás és vacsora Haniában. (1 éjszaka)
  2. nap – június 10.: Hania, Arkadi-kolostor, Heraklion
    Reggeli után Hania belvárosában városnéző séta. Szentmise. Délután indulás Heraklionba. Útközben megtekintjük az Arkadi-kolostort, amely nagy történelmi és vallási jelentőséggel bír Kréta népe számára. Ezt követően estére érkezünk Heraklionba. Szállás és vacsora Heraklionban. (4 éjszaka)
  3. nap – június 11.: Heraklion, Paliani-kolostor
    Reggeli után városnézés Heraklionban: Szent Pál-monostor, Szent Titusz-katedrális, velencei loggia, Heraklion Múzeum, szentmise, ebédszünet. Délután rövid autóútra indulunk a Paliani-kolostorba, Kréta szigetének egyik legrégebbi és legelismertebb kolostorába. Vacsora a szállodában Heraklionban.
  4. nap – június 12.: Gortyn, Messara múzeum
    Reggeli után indulás Gortynba. Meglátogatjuk a régészeti lelőhelyet, Kréta egyik
    legfontosabb ókori városát. Gortyn a római Kréta fővárosa volt, és számos romnak ad otthont, köztük a híres gortyni törvénykönyvnek, amely a görög jogtörténet egyik legjobban megőrzött példája. Délután megtekintjük a Messara múzeumot. Koraeste szabadidő Heraklionban. Este vacsora a szállodában.
  5. nap – június 13.: Kaloi Limenes, Szent Pál kápolnája és barlangja, Kaliviani-kolostor
    Reggeli után festői autóútra indulunk Heraklionból Kaloi környékére. Kaloi egy bibliai hely, amelyet az Apostolok Cselekedetei említ. A hagyomány szerint itt keresett menedéket Pál apostol és társai a Rómába vezető útjuk során. Miután tengeri útjuk során viharba keveredtek, megálltak Kaloiban (jelentése: „jó menedék”), hogy jobb hajózási körülményekre várjanak. Megcsodáljuk Kaloi Limenes kikötőjét, és meglátogatjuk Szent Pál emlékkápolnáját és barlangját. Ebédszünet után tovább indulunk a Szűz Máriának szentelt Kaliviani-kolostorhoz. A 16. században épült kolostor generációk óta a lelki menedék helye. Felfedezzük a kolostor szent helyeit, beleértve a kápolnát is, ahová számos zarándok érkezik, hogy tisztelegjen Szűz Mária előtt, és vigaszt találjon az imában. Vacsorára visszatérünk Heraklionba a szállásra.
  6. nap – június 14.: Knósszosz Reggeli után Knósszoszba indulunk. Knósszosz híres grandiózus palotájáról, amely Kr. e. 1450 körül épült. A helyszín tele van freskókkal, monumentális lépcsőkkel és gyönyörű udvarokkal, amelyek mind a minószi civilizáció fejlett építészetét és kultúráját mutatják be. Ebédszünet majd ezt követően utazás a repülőtérre. Gépünk 17:15-kor indul közvetlen járattal Budapestre.

Az út során minden nap lesz szentmise.

Ár: 435.000 Ft/fő kétágyas elhelyezéssel, egyágyas felár: 85.000 Ft/fő
Az ár az alábbiakat tartalmazza:

  • Wizzair menetrendszerinti járatán repülőjegy és illetékek.
    Tartalma:1 db 40x20x30 cm-es kistáska és 1 db maximum 10 kg súlyú feladandó
    bőrönd
  • Szállás 3* és 4*-os szállodában félpanzióval (reggeli és vacsora)
  • Légkondicionált busz az egész túra sor
  • Helyi magyar nyelvű idegenvezető
  • Vencel atya lelki vezetése és Dr Szabó Tünde csoportkísérete.
    Az ár nem tartalmazza:
  • belépőket, borravalót, melyre a helyszínen 180 eurót kérünk szépen személyenként
  • baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást, melynek díja az Alfa Vienna Compass Basic csomagban 4.140 Ft/fő/6 napra 69 éves korig, 70 éves kortól 8.280 Ft/fő/6 napra.
  • opcionálisan köthető útlemondási díj, melynek ára 13.050 Ft.

Jelentkezés: Vencel atyánal +36-30-613-6098 commissariatus@gmail.com
vagy Grundtner Ágotánál az utazási irodánál info@charlyn.hu

FERENCES ZARÁNDOKLAT ÖRMÉNYORSZÁGBA és GEORGIÁBA (2026. május 22-29. 8 nap – 7 éjszaka)


Tervezett program:
1.NAP – május 22. péntek BUDAPEST – JEREVÁN – ETCHAMIADZIN-ZVARTNOTS
Találkozó Budapest Liszt Ferenc repülőtéren kora reggeli órákban. Wizzair menetrendszerinti járatával indulás Jerevánba. Érkezést követően első utunk Etchamiadzin és Zvartnots. Itt található a világ egyik legrégebbi keresztény temploma, mely UNESCO világörökségi helyszín, csak úgy, mint a Zvartnots katedrális maradványai. Vacsora és szállás Jerevánban (3 éjszaka).

2. NAP – május 23. szombat JEREVÁN
Reggeli után a napot Jerevánnak szenteljük. Délután szabad program a városban vagy múzeumlátogatás. Este vacsora és szállás Jerevánban.

3.NAP – május 24. vasárnap GEGHARD – GARNI – KHOR VIRAP – NORAVANK
Reggeli után a következő megállónk az 1.700 méter magasságban épült a Geghard
sziklatemplom. Ezt követő látványosság az ország egyetlen, máig fennmaradt hellenisztikus temploma, Garni. Délután az ország déli része felé utazunk. Itt egy jelentős keresztény helyszín található, a Khor Virap. Következő állomásunk a XIII. századi Noravank, mely egy főtemplomból és egy sírtemplomból áll. A program után estére érünk vissza Jerevában. Vacsora a szállodában.

4.NAP – május 25. hétfő SEVAN TÓ – SEVANAVANK – GOSHAVANK – TBILISZI
Reggeli után elhagyjuk a szállodát és útnak indulunk Gerogiába (régi nevén Grúziába). A határátkelés előtt első megállónk Sevan tó félszigetén lévő Sevanavank kolostorkomplexumot (IV. és IX. sz.), majd ezt követően meglátojatjuk a Goshavank kolostort (XII-XIII. sz.). Délután továbbutazunk, határátkelés. Estére érkezünk Tiblisibe. Vacsora és szállás Tbilisiben. (3 éjszaka)

5. NAP – május 26. kedd TBILISZI Reggeli után ezen a napon a grúz fővárossal, Tbiliszivel ismerkedünk. Vacsora a szállodában.

6. NAP – május 27. szerda: GRÚZ HADIÚT – ANANURI ERŐD – GUDAURI – STEPANSMINDA (KAZBEGI CSÚCS, GERGETI KOLOSTOR)
Reggeli után felkeressük a Tbilisziből induló híres grúz hadiutat, a Kaukázus hegyláncait átszelő egyetlen biztonságosan járható útvonal, amely összeköttetést teremt a Kaukázuson túli népekkel. Megtekintjük az Ananuri Erődöt, valamint felkapaszkodunk a Kazbegi csúcson található Gergeti Kolostorhoz. Estére érünk vissza Tbiliszibe. Vacsora a szállodában.

7. NAP – május 28. csütörtök TBILISZI – MCHETA – KUTAISZI
Reggeli után elhagyjuk a szállodát és Kutaisziba indulunk. Útközben megállunk Mtskhetaban, az Aragvi és a Mtkvari folyók találkozásánál fekvő egyik legrégebbi grúz városnál., ahol a Dzsvari kolostor az UNESCO vilgörökség része. Estére érkezünk érünk a szállodában. Este vacsor és szállás Kutaisziban.

8.NAP – május 29. péntek KUTAISZI – BUDAPEST
Kora hajnalban indulás a repülőtérre. Menetrendszerinti járattal utazás Budapesre 04:50- kor. Érkezés Budapestre helyi idő szerint reggel 06:10-kor.

Örményországba és Grúziába a beutazás csak útlevéllel lehetséges, mely a hazautazástól számítva még fél évig érvényesnek kell lennie. Vízumra nincs szükség.

A részvételi díj: 498.000 Ft/fő egyágyas felár: 95.000 Ft/fő
Tartalma:

  • Wizzair menetrendszerinti direkt járatán repülőjegy minden illetékkel:
  • az utastérbe vihető kézipoggyász (40 × 30 × 20 cm),
  • 20-kg-os feladott poggyász,
  • szállás félpanziós (reggeli és vacsora) ellátással 3-os és 4-os szállodákban,
  • az út során saját busszal közlekedés,
  • minden feltüntetett program,
  • Vencel atya lelki vezetése, dr. Szabó Tünde csoportkísérő támogatásával.
    Ezen felül 100 EUR /fő a helyben fizetendő helyi költségekre: borravalók, belépők,
    parkolódíjak.
    Utasbiztosítást köthető az utazási irodánál az Alfa Vienna Biztosítónál 8 napra:
    Compass Basic 18-69 éves kor között: 8.280 Ft
    Compass Extra 18-69 éves kor között: 11.040 Ft
    Compass Basic 70 éves kor felett: 16.560 Ft
    Compass Extra 70 éves kor felett: 22.080 Ft
    Opcionálisan köthető útlemondási biztosítás díja 14.940 Ft (kötés jelentkezéskor)
    Jelentkezés lehetséges Vencel atyánál: +36-30-613-6098 vagy commissariatus@gmail.com,
    és Grundtner Ágotánál +36-20-574-0139 vagy info@charlyn.hu
    A jelentkezés feltétele a részvételi díj 30%-ának befizetése.

Ferences zarándoklat Ciprusra Szt. Pál és Barnabás nyomában 2026. február 17-22. (6 nap / 5 éjszaka)

TERVEZETT PROGRAM:
Február 17., kedd: Indulás Budapestről reggeli órákban menetrendszerinti repülőjárattal Larnakába. Érkezés a Larnaca repülőtérre 12:35-kor.Találkozás a helyi magyar idegenvezetővel, majd indulás a kirándulásra. Első helyszín a larnacai Szent Lázár-templom. Délután szentmise a larnacai római katolikus templomban. Estére transzfer a limasszoli szállodába. Szállás és vacsora Limassolban (5 éjszaka).
Február 18., szerda: Egész napos kirándulás Famagustába (Észak-Ciprus, török fennhatóságú terület). A jelenleg mecsetként működő Szent Miklós-székesegyházhoz megtekintése (Lala Musztafa pasa mecset) és vezetett séta a történelmi központban, majd továbbutazás a Péter és Pál-templom és az Othello-torony megtekintése. Délután Szent Barnabás kolostor és sírjának meglátogatása valamint séta az ókori Szalamisz régészeti parkban. Vacsora és szállás Limassolban.
Február 19., csütörtök: Egész napos kirándulás Páfoszba: Szent Paraskevi templom
Yeroskipou faluban, Szent Pál oszlopa és a Chrysopolitissa ókeresztény bazilika. Szentmise a Szent Pál katolikus plébánián. Délután a római mozaikokról híres Páfoszi Régészeti Park megtekintése.A Királyok Sírjának megtekinése. Délután megálló Petra tou Romiou-nál (Aphrodité szülőhelye). Vacsora és szállás Limassolban.
Február 20., péntek: Egész napos kirándulás Nicosiába, a fővárosba. A Bizánci Múzeum meglátogatása. A Szent János-székesegyház megtekintése és gyalogos városnézés: Szeleminije-mecset (korábban Szent Zsófia-székesegyház) és a Büyük Han mecset megtekintése. Délután Visszatérés Limassolba. Szállás és vacsora Limassolban.
Február 21., szombat: Egésznapos kirándulás a Troodos-hegységbe. Panagia Podithou templom meglátogatása (UNESCO világörökség része). Szentmise. Ezt követően továbbutazás a Kykkos kolostorhoz, majd a Ioannis Lampadistis kolostorba
Kalopanayiotisban (szintén UNESCO listán szereplő kolostor). Délután visszatérés Limassolba. Szállás és vacsora Limmasolban.
Február 22., vasárnap: Reggeli után kijelentkezés a szállodából és transzfer a Larnaca
nemzetközi repülőtérre a 10:40-kor induló járathoz. Hazaérkezés várhatóan 13 óra körül.

Ár: 395.000 Ft/fő kétágyas elhelyezéssel, egyágyas felár: 85.000 Ft/fő

Az ár az alábbiakat tartalmazza:

  • Wizzair menetrendszerinti járatán repülőjegy és illetékek.
    Tartalma:1 db 40x20x30 cm-es kistáska és 1 db maximum 10 kg súlyú feladandó
    bőrönd
  • Szállás 4*-os szállodákban félpanzióval (reggeli és vacsora)
  • Légkondicionált busz az egész túra sor
  • Helyi magyar nyelvű idegenvezető
  • Vencel atya lelki vezetése és Dr Szabó Tünde csoportkísérete.
    Az ár nem tartalmazza:
  • egyes belépőket, borravalót, melyre a helyszínen 100 eurót kérünk szépen
    személyenként
  • baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást, melynek díja az Alfa Vienna Compass Basic csomagban 5.175 Ft/fő/5 napra 69 éves korig, 70 éves kortól 10.350 Ft/fő/5 napra.
  • opcionálisan köthető útlemondási díj, melynek ára 10.950 Ft.

Jelentkezés: Vencel atyánal +36-30-613-6098 commissariatus@gmail.com
vagy Grundtner Ágotánál az utazási irodánál info@charlyn.hu

Ferences Zarándoklat Pió atyához San Giovanni Rotondo 2025. április 24-27. (4 nap / 3 éjszaka)

Tervezett program:
1.nap
Indulás Budapest Ferihegyről menetrendszerinti járattal koradélutáni órákban. Érkezés
Bariba 15:25-kor. Innen saját autóbusszal utazás San Giovanni Rotondoba. Este szentmise San Giovanni Rotondoban. Ezt követően vacsora a szállodában.
2.nap
Egész napos program San Giovanni Rotondoban. Szállás és vacsora: San Giovanni
Rotondoban.
3.nap
Délelőtt Monte San Angelo, szentmise, majd délután szabad program San Giovanni
Rotondoban. Szállás és vacsora: San Giovanni Rotondoban.
4.nap –
Reggeli után Bariba utazunk, búcsúszentmisénk a San Nicola bazlikiában lesz. Ezt követően koradélután utazunk a repülőtérre, járatunk várhatóan este 17:35-kor érkezik Budapestre.

Ár: 269.000 Ft/fő kétágyas elhelyezéssel, egyágyas felár: 50.000 Ft/fő
Az ár az alábbiakat tartalmazza:
 menetrendszerinti járaton repülőjegy és illetékek.
Tartalma: 1 db 40x20x30 cm-es kistáska és 1 db maximum 10 kg súlyú feladó poggyász
 Szállás 3-os szállodákban félpanzióval (3 éjszaka Hotel Fini** San Giovanni Rotondo)
 Légkondicionált busz a túrák sor
 Vencel atya lelki vezetése és dr. Szabó Tünde csoportkísérete.
Az ár nem tartalmazza:
 belépőket, borravalót, melyre a helyszínen 50 eurót kérünk szépen személyenként
 baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást, melynek díj
2.760 Ft/fő/4 napra 69 éves korig, 70 éves kortól 5.520 Ft/fő/4 napra.
 opcionálisan köthető útlemondási díj, melynek ára 6.725 Ft.


Jelentkezés: Vencel atyánal +36-30-613-6098 commissariatus@gmail.com